A Slaves of Hell... - egy balul sikerült dedikálás esete

-Úgy érted nem váltottam-e véletlenül szakmát azalatt, hogy kiértünk ide Vegasból? –vigyorgok rá szélesen, s jót nevetek az elképzelésen. Még mindig a füleimig ér a szám mikor újra elveszek a gép beállításaiban, s lassan megrázom a fejem. - Fotós vagyok. - vallom be végül s újra felnézek rá. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy nem lesz oda a gyönyörtőll még így sem. –Nem dolgozom fixen egyik lapnak sem a bulvárt meg utálom. –vonom meg a vállam, tekintetem az övét keresi. Jó volna kicsit játszani a géppel idekinn, de ha nagyon frusztrálja lehet, hogy inkább elpakolom. Annyit nem ér az egész.

Elkerekedő szemekkel veszem át tőle a cigit, automatikus mozdulat, de csakhamar eltűnik a korábbi komolyság a képemről s hangosan nevetni kezdek.
-Kislányok? Irtó rémisztő lehetett. –próbálom elképzelni a szitut, de ez kifog rajtam. Hogy a retekbe lehet ijesztő egy csapat gyerek? –Mit csináltál velük, hogy menekülnöd kellett? –vigyorgok rá újra, majd elkezdem összelogisztikázni a mancsaimban a dogokat. Hirtelen túl sok kacat lett nálam. Fél kézzel kapcsolom ki a fényképezőt s ejtem finoman az ölembe, a sör a földre, a cigit pedig megszívom, ha már így hozzám került, a lazán megrázom s fejem ahogy a másikkal kínál.
-Ennyire talán nem kitartóak. –hagyom rá én is, a nagy vallomásra viszont újra rávigyorgok, s ahogy közelebb hajol eskü késztetésem van buksin similni. -Akkor mázlim van. –nevetek fel újra.

Rápillantok a felém tartott kezére, majd tovább vándorol a tekintetem az arcára. Nem tudom eldönteni, hogy simán ilyen osztozkodós kedvében van, vagy csak nem szokott hozzá, hogy nemet mondjanak neki.
-Szóval nem sietünk sehová.... –veszem el ezt a szálat is tőle, s félig lehunyt szemekkel figyelem ahogy felizzik a számban a vége. Egy „kössz” kíséretében nyújtom neki vissza, s kapom a tekintetem a másik szál felé, ami épp a figyelmem követeli történetesen azzal, hogy kezdi égetni az ujjaimat. Meg is feledkeztem róla. Rövid káromkodás mellett nyomom el magam mellett a földön.... asszem látszik, hogy nem sűrűn szokásom rágyújtani.

Mondjuk.. - de csak a szemem beszél helyettem. Már amennyit lát belőle a felparázsló csikk túlvégén, meg a kocsiból kiszűrődő belső fény kereszttüzében.

- Az se jobb.. - mondom ki a véleményem, és egy kiadósat sóhajtva foglalkozom inkább a fűvel. Hogy miért bízom benne..!?
De aztán egészít, és igen, volt aki már a csillagokat is lehazudta nekem, vagy mert azt akarta másszak a bugyijába vagy mert egyszerűen egy rohadt fotó kellett, valami vad.. valami tiltottat kapni lencsevégre, aztán gennyesre keresni magát.

- Szóval szabadúszó.. - magyarázok neki, de még mindig a kezemet nézem, és csak alig pár másodperc után nézek vissza a szemeibe. - Az ember soha nem lehet elég óvatos. - mosolyodok el, de nem vidáman, nem is röhögcsélve egyszerűen mint aki tisztában vele, a világ.. nem egyszerű játszótér. Mindig vannak buktatók.

Elkészült a remekmű, de a másik útban van. Ezért nyújtom felé, hátha neki kell, és úgy néz ki rá is tapintottam a lényegre, mikor a másik alá gyújtok nevetni kezd.

- Fogalmad sincs róla mi mindenre képesek. - szívom meg az orromat, én nem nevetek, de nem is vagyok búval baszott. Ez együtt jár az egésszel. - A hajad kell nekik.. a ruhád.. a bőőröd.. - megint orrszívás - letépnek mindent. - köszörülöm meg a torkomat ahogy felmarja a cigaretta kellemesen bizsergető éle. - Elég ha az vagy aki. - térek a lényegre, elvégre itt van.

- Ma betörtek egy kirakatot a Genov & Holmes-nál. - rövid szünet után, de ennyi a dolog. - Félelmetesek.. - na jó, azért nem mintha ne tudnék elbánni egy csapat kölyökkel.. Vagggy...

- És mire fel ez a nagy.. extravagancia!? - kérdezem aztán hosszú szünet után, miután visszakaptam a cigimet, és teljesen hátra dőlve fejem koppan a kasznin. - Feltűnési kényszer? - mosolygom meg, elvégre.. ismerős a jelenet, na meg van fogalmam róla milyen minden szart magadra rántani. Munkaköri kötelesség...
De nála???

Figyelem őt - az arcát, mikor épp felnéz, a mozdulatait ahogy ügyködik. Fura figura.
Valóban nem tűnik túl boldognak a melóm miatt, bár őszintén megvallva egy sóhajnál nagyobb ellenkezésre számítottam tőle. Persze nem ismerem. Lehet hogy simán lerugná a fejem ha megpróbálnám ráemelni a gépet.

-Ahham. Szabadúszó. - bólintok rá, majd csak nem hagy nyugodni az az első megjegyzése. Persze neki talán tényleg mindegy hogy riporter vagy fotós. Vajon egy lejárató cikk van annyira felkapott, mint egy szaftosabb pillanatot megörökítő fénykép?

-Tévedsz. Fotózni sokkal jobb. A riporterek például nem tudnak iszonyatosan szexi képeket csinálni. –vigyorgok rá magabiztosan, büszkén, hogy bezzeg én igen, pláne ezzel a kis cukorfalattal itt a mancsomban. –Mindjárt megmutatom. –kacsintok rá, de egyelőre nem esek neki a masinának.

A cigi hozzám kerül, az egyik, majd a másik is én meg kíváncsian hallgatom ahogy mesél, bár az a leírás.....
-Akkor ezek inkább zombik voltak. Nem gyerekek. –nézek rá, s ahogy visszakerül a füves hozzá a másik csikk meg a homokba csak felveszem újra a kamerát. –Az emberek szeretnek rombolni. Ha tetszik valami abból mindig kell egy kis szuvenír. – beszélek a kijelzőnek s osztom az észt tök fölöslegesen. Ezt nyilván ő is tudja. – Fogadok az elején még élvezted is, hogy szét akarnak szedni. – pillogok fel rá kíváncsian. Nem nevetem ki, nem is mosolygok. A saját exhibicionizmusom egy dolog, de sosem vágytam arra a feltűnésre, ami őt körülveszi. Érdekel mikor lett belőle elege. Mikor kezdte zavarni az, amit az elején még imádott.

Kezem a sörösüveg szája után nyúl s lehúzok pár kortyot belőle mielőtt visszapakolnám a földre, figyelmem pedig újra a gépé. Blende a minimumra kerül, hogy csak közelre fókuszálni a drága, záridő feltornázva, s ezzel már talán nagyon nem cseszhetem el. Végigfutom még a többi beállítást, átnyomkodom amit kell, s csak fél füllel hallgatom ahogy újra megszólal.

-Igen, valami olyasmi. –vegyül rövid nevetés a hangomba. –De például polgárpukkasztásnak sem utolsó. Mókás nézni hogy reagálnak rá az emberek. –nevetek fel, s csak néhány lélegzetvételnyi szünet után folytatom. – Ha elég rendhagyóan nézel ki szinte teljesen láthatatlanná válhatsz. Az emberek zöme inkább keresztül néz rajtad, csak ne kelljen feldolgoznia hogy nincs Halloween mégis bohócnak vagy sminkelve. –nézek fel rá fülig érő vigyorral. Persze ez alól is vannak kivételek, de nem sokan és zömében még nem múltak el 4 évesek. Ha kicsit is értenék a pszichológiához tuti írnék erről valami tanulmányt.

A gép kész én meg kicsit távolabb húzódom Villetől s úgy helyezkedek, hogy inkább félprofilból lássak rá. Körbepillogok a környékén a doboz cigit kajtatva, s ha megtaláltam kinyújtózok érte, majd a számba emelek egy szálat, meggyújtom és mélyre szívom a füstjét. Közben felhúzom az egyik térdem és megtámasztom rajta a kamerát és irányba állítom, de eszem ágában sincs ellőni. Így nem.

-Kész vagyok. Cseréljünk! –nyújtom felé a sima szálat. –Nehogy rám foghasd, hogy a füvessel akarlak lekapni. – szám széle a fülemig szalad, s csak reménykedem, hogy belemegy a modellkedésbe. Én mindenesetre próbálkozom lelkesen, abban ne legyen hiba. –Biztos van már millió meg egy kép rólad, ahogy cigizel. De ha akarod kitörölheted majd. –biztató mosoly az arcomon. Szerintem nincs semmi extra a kérésben, de hogy neki mennyire van kamerafóbiája majd kiderül.

Talán tetszik a kisss.. lelkesedése, talán valamit megmozgat bennem, de csak egy rövid szájrándulásra futja. Ja.. valami mosoly akart lenni.

Aztáán.. hogy mit is merít ki a "szexi" fogalma nem derül ki, de az ééén füves cigim közben elkészült, és eszemben sincs nem letornázni a mai nap keltette feszültséget. Legalább történik valami...

- Úgy is mondhatjuk.. - sóhajtok rá, de most már csak kiengedi magát az a félmosoly. De hogy a fű dolgozik e!?? Az még túl korai lenne, szóval nevezzük inkább a személyiségének.

- Az elején még minden más volt. - marad fönn az a keskeny mosoly. - Már nem is emlékszem mintha évezredekkel ezelőtt lett volna.. - húzom fel a két térdemet, először az egyiket majd a másikat, és megint a kaszninak döntöm a fejemet. Lassan érzem az elnehezülést...
De ekkor tűnik fel még valami más is. Nem.. hazudok, nem csak most tűnik fel, hanem most adok hangot neki, és már valamiféle.. igen, valami bágyadt mosollyal is követem.

- Na.. ezt nekem is ki kell próbálnom.. - gördül csak részben oldalra a fejem, de nincs ott jobbra semmi csak a sötét. - Persze nem feltétlenül leszek bábunak sminkelve, na meg a rózsaszín tüll se mutatna jól. - itt már kicsúszik egy szélesebb mosoly, asszem lassan döcögni fog ez!

Aztán csak azt hallom ahogy motoszkál. Ott előre, ezért visszagördítem rá a fejemet, és figyelem ahogy taperol. Kattintgat.. valami gombokat, szöszmötöl, az a lényeg és én megszívom az orromat.
Amikor azon a cuccon át kukkol, még nem ráncolom a szememet. Amikor már beszél, akkor már igen, először fingom nincs mit akar tőlem, de aztán lassan beindulnak a fogaskerekek.

- Rajtamnemúljon.. - lököm el aztán magam a kocsitól, hogy előre hajolva cseréljek vele és máris helyet vált a két szál az ujjak között, pont mielőtt visszadőlök a helyemre.

- És most mit kell csinálnom..? Pózolni?? - váltok elvetemültbe és bebandzsítva a két szemem valami istentelen grimaszt nyomok.
Kezd tetszeni nekem!

A mosolyára és a szavaira én is újra elvigyorodom.

-Évezredek? Akkor egész jól tartod magad. –sütöm el a legidiótább poént ami csak eszembe juthat. Nem zavar. – A zenélést azért még élvezed? –komolyodik csak egy árnyalatnyit a tekintetem. Nem is tudom miért. Egy ideje nem hallgatom már a számaikat, de itt ülni a semmi közepén vele egyszerre mégis új és hihetetlenül nosztalgikus érzés.

-Nem? Kár. Pedig a rózsaszín tüll mindenkinek jól áll. És minél idiótább göncöket rángatsz magadra annál biztosabb a hatás. –biztosítom nagy meggyőződéssel és átéléssel. –A sminkedet szívesen vállalnám pedig. És nem csak babának tudnak kimaszkírozni. Lehetsz mondjuk Mickey Egér is. –nevetem el a végét és komolyan kecsegtet a kihívás. Vajon el tudnám érni egy tonna festékkel és pár hülye ruhadarabbal, hogy ne ismerjék fel az utcán? Valószínűleg. Amíg ki nem nyitja a száját...

Belemegy a cserébe én meg mintha kívülről látnám magam ahogy szinte felizzik a tekintetem a lelkesedéstől. Elveszem tőle a füveset, s várom, hogy a simát a szájába vegye de láthatóan ennyire nem önálló a drága. Az a grimasz viszont, amit levág.... instant röhögőgörcs. Kattan a gép, de nem is foglalkozom vele. Moslék, elmosódott cucc lesz ahogy rázkódom a nevetéstől.

-Nagyon csábos. –emelem a kezem mikor már meg tudok szólalni és similem buksin. Mert megérdemli. Arra azért próbálok figyelni, hogy ne gyújtsam fel a haját közben.
–Akár a seggedbe is dughatod, de akkor tuti itt pusztulok meg a röhögéstől. –kenek el egy könnycseppet a szemem sarkából, s ha megpróbálja megfogadni a tanácsomat akkor ráfogok a csuklójára. Mondjuk érdekes lenne kimagyarázni a balesetin a sebet....

-Mit szólnál, hozzá, ha csak csinálnád a kis gyárkémény dolgaidat. Tudod... bekap, beszív, kifúj. –kacsintok rá, s megpróbálom stabilba pakolni magam újra, de a szám még mindig a fülemig ér. Határozottan jó hatással van rá a cucc, én viszont megpróbálom visszaterelni a figyelmem a kamerára. A fókuszt belövöm a csikkre, s ha hajlandó azt csinálni amit kérek tőle akkor már figyelve tapadok az exponáló gombra, s amíg el nem készül a kép levegőt venni is elfelejtek. Hiába, nehéz ilyen beállításokkal fotózni állvány nélkül, pláne ha még röhögtetik is az embert.

- Ahogy vesszük. - dünnyögöm. Ezt még az előzőre, de a második sem könnyebben megválaszolható kérdés. Mikor gondolkodtam én el ezen utoljára??

- Nem tudom. - marad ennyi. Valahogy nem több, most mégse vagyok alkalmas arra hogy lélekfelszabadító monológokba fogjak, valahogy ez most nem az a pillanat. Azt hiszem...

Aztán ahogy előtérbe kerülnek a következők, nekem is megvan a válaszom. Ja, a barbigörl tényleg valahogy nem az én színem, de.. aztán más mederbe terelem a vizeket, és oké, legyen igaza.

- Majd egyszer talán igénybe veszem.. - mosolyodom el, de örülök hogy a kocsi ott van mögöttem, a fejem kezd valahogy.. kurvára nehézzé válni, pedig alig ment még le a szál fele.

Aztán ahogy előkerül a gép.. valahogy már nem hat meg. Fogjunk rá hogy a fű lazított a véremen, de az is lehet hogy megszokás. Mindenesetre ahogy kéri, cserélek a cigimen, végül is.. most akár rá tudna venni bármire, mégis előadom az "eredeti" modorom.

De aztán meglep. Talán részben el is húzódom ahogy tapogatni kezd, végül mégis megadja magát az enyészet. Nem bánt... nem a hajamból tép ki egy tetemeset, ezért csak véletlenül rázkódom össze.

- Az ééén seggem mentes mindenféle behatolástól, azt a részét csak kinyomásra tartogatom. - vigyorog a pofám bele az egészbe, és mázli hogy nem kamerákat használ. Grid megdicsérne érte, de már kurva messze van Grid. A banda.. a tomboló lányhadak sűrűje, most csak egy dolog van. KETTŐ! A nyugalom és én... És ez az édesízű érzés az ereimben.

Aztán.. mégis valami másba kezd, fogom én a lényeget, de..

- Már én is.. pont ezt akartam kérni tőled. - sóhajtom meg, de fogom én mire céloz, ezért részben ráharapok a cigire és megpróbálok vigyori pofát vágni. SIKERÜL! Kevésbé elvetemült mint az előző féle, de még mindig beillik inkább fogcsikorgató vicsorgásnak a vége, mint tényleg valami mosoly.
Tudok én mosolyogni egyáltalán??

Jókedvű vigyor a képemen, de a második válaszára már csak kerekednek a pilláim.

-Nem tudod? Hogyhogy? –feszegetem tovább a témát. Fogalmam nincs, hogy csak terelni akar vagy valóban nem tudja a választ, de..... mi az, hogy nem tudja élvezi-e azt, amit nap mint nap csinál? És ha nem egy egyértelmű capslockos igen a válasz mi a retekért csinálja?

-Helyes. Kíváncsi vagyok, hogy nálad is működik-e, vagy tényleg én vagyok ennyire rémisztő. –kúszik vissza egy szelídebb mosoly. Igaz, nekem már egy arcra festett szívecske is kiüti pár embernél a biztosítékot. Pár haver meg esélyesen a napi 3 kiló festék nélkül nem ismerne fel. A világ egy ilyen mókás hely.

-Bocs. –emelem a kezem meglepetten, s húzom vissza magamhoz. Frász sem gondolta, hogy egy egyszerű érintésre így reagál. Némán figyelem pár pillanatig, de ha ő nem fűz hozzá mást én is ejtem a témát.

-Rendben pocok. Ezt jóóóó tudni. Asszem. –vigyorgok rá vissza, de szép lassan komolyodik vissza a fejem. Röviden felnevetek még a piszkálódó (?) megjegyzésén, de a komment elmarad. Minden figyelmem a mozdulataié, a gesztusaié és a gépemé. Nem is látom az arcát. Lenyomom a gombot ahogy felizzik a csikk vége a szájában és a következő pár másodpercre számomra megdermed a világ. Szoborként várok amíg elkészül a kép, majd hangosan szívom be a levegőt tüdőm pedig boldogan üdvözli újra az oxigént. Izgatottan kapom fel a térdemről a gépet s váltok át a galériára ééééééés, hát nem 100%os, így is sikerült talán kicsit belemoccannom, de az eredmény mégis tetszik.

-Kurvaélet! –rándulok meg ahogy a parázs lebucskázik a kezemben levő csikk végéről s landol a combomon takaros pöttyöt égetve a zoknim anyagába. Gondolkodás nélkül nyúlok és söpröm le magamról. –Csessze meg! –toldom még meg érzéssel, de legalább a mancsom megússza a találkozást. Gyorsan hűlik le ez a szar. A gépet lepakolom magam mellé s lentebb húzom a zoknit, de szerencsére csak piroslik a bőröm. Rosszabb is lehetne.

-Tessék, mielőtt felgyújtanám magam vele. –nyújtom vissza a csikket még mindig kissé morcosan Villnek. Hogy a másikkal mit kezd nem igazán izgat.

Visszaveszem a kezembe a gépet, újra életet lehelek az idő közben elsötétült kijelzőre, majd Ville arcára kúszik a tekintetem.

-Egész jó lett. Érdekel? –nyújtom felé a gépet, elforgatva, hogy rálásson a kijelzőre. Édes, hogy mosolyogni próbált, bár az arcából szinte semmi nem látszik. Halvány kontúr csupán az álla, az arcéle, ajkai furcsa sziluettek a teljes sötétség előtt. A csikk felizzó vége az egyetlen fényforrás, ami narancs, kissé elfolyt csíkot húz a képen, ahogy megszívta a cigarettát, s bátortalanul előbukkanó füstcsíkok tekervénye, ahogy kifújta a levegőt. Összességében nem sok, nekem mégis veszettül tetszik, s tudom, hogy csillognak a szemeim a lelkesedéstől ahogy figyelem és várom a reakcióját.

- Pont úgy. – zárom a témát, legalábbis egyelőre, mert kezdi az agyamat ellepni ez az érzés. Ne most várjon tőlem világmegváltó terveket, vagy épp boncolgatást akár az élet, akár egy béka van terítéken.

- Sose tudhatod. – rágom meg a szavakat, de tényleg! Dögösnek tűnik, de az a sok cucc.. nem eskü hogy ha este szembejönne nem szarnék be tőle, de legalábbis ütném mint a répát. Kibaszottsokhorrorfilm!

Hallom ahogy dörmög, de nem fűzök hozzá részleteket. Nem szeretem ha piszkálnak. Engedély nélkül. Ha én piszkálok másokat.. na az egy egészen más téma…

Aztán már megint az a kurva rágcsáló. Más esetben simán megnézném a cigimet, nem e LSD-vel van töltve és één hallucinálok, de ezt a kis spinét elnézve elég sanszos hogy őőő.. az akinél valaki nincs otthon. Nincsenek otthon. Megesik…

Aztán megint ő anyázik. Vagy még nem tette volna?? Elvigyorodom, kezdő még a kiscsirke, ezért mielőtt eltűnik az egész szál, megy a levesbe, inkább én is érte nyúlok.

- És mielőtt kárba veszne az egész.. – fűzöm hozzá, de tüdőre szívom utoljára a rendeset, aztán mélyen eldörzsölöm a porban. – Nem arra találták ki hogy legyezgess. – széles a vigyorom, de nem a jókedv mondatja ezt velem. Vagyishogy de. Egy hamis vidámság, egy helyettesítő jókedv, de mindez nem érdekel. Nem hat meg. Abból élsz amit elédbasz az élet.

Aztán felém mutatja a képet. Nem mondanám hogy érdekel, nem az őőő… tehetsége az ami hidegen hagy egy életre, hanem a rólam készült remekművek. Felém tolja a gépet, de nekem jobb ötletem van.

- Add ide... - beszélek, miközben a szál már a számban, csak vigyázok hogy ki ne essen de kezem a gép felé nyúl. Ha ideadja, nem szól közbe, megkaparintom és mint aki kurvára érti mihez is kezdett, résnyire nyúzott szemekkel fókuszálni próbálom az egészet. Kibaszott gombok.

- Most.. most így fotózhatok?? – kapcsolgatok mindent összevissza, amit érek, aztán ha nem mutogat, nem nyúl bele már a szemem elé is húzom a lukat.
Hogy látok e?? Ez most nem lényeg. Egyszerűen nyomom a gombot, azt amit elérek, és ami a legnagyobb, ha zseni vagyok valószínű az egész villant, de az is lehet ő volt közben segítségemre, de nem is a sötétet fotózom, sokkal inkább őt, a baba külleme és meglátjuk mi sül ki belőle.

- Most te jössz. – vicsorgom, a szálat közben eligazítom a számban hogy ne lógjon ebbe az izébe, de mindezen kívül nem zavar. Csak nyomom és nyomom és nyomom a gombot, nem számít hogy fapofával néz vagy esetleg produkálja magát előttem. Minden tökéletesen mindegy. A lényeg a hangulat! Úgysem látok semmit belőle…

– Rendben. – nyugtázom egy vállvonással egybekötve. Rágcsálnám még a fülét, de francnak van kedve levadászni Őt a sivatag közepén, ha megunja a pofám és úgy dönt, hogy inkább lelép a picsába.

A fénykép elkészül, én veszettügyesen nem mocorgom szanaszéjjel az exponálási időt, Ville pedig hasonló tehetséggel inzultálja orálisan az a szál cigit, de túl sokáig nem sikerül örülni a fejemnek.

– Ha nem mondod hülyén halok meg. – morgom. No nem a kiégetett zoknit gyászolom, egyel több vagy kevesebb luk nem igazán számít neki, inkább csak megijesztett ez a vacak. Szerencsére a másik szál sem kerül vissza hozzám, így a megürült mancsomba inkább felkapom az üveget, s kiiszom a maradék sört. Egy üveg minusz.

– Tessék. De mit....... ? – kezdem, de lazán leesik az állam, ahogy a létező összes megnyomható és elállítható gombon végigzongoráznak az ujjai. Ha egy ilyen laza mozdulattal sikerül formáznia az SD kártyát, akkor eskü kitekerem a nyakát. Híresség vagy nem. Legalább meglesz a holnapi szalagcím a bulvárnak is. Egy félőrült próbababa a saját fényképezőgépével fojtotta meg a híres rocksztárt. Haláli.

Pár döbbent pillogás, majd ahogy lenyomja a gombot és villan a vaku felnevetek. – Bazdki! – Lehet hogy én félőrült vagyok, de Ville sem teljesen százas. Ez egészen biztos. De legalább a képnézegetésből sikerül visszaváltania és a kártyát sem olyan egyszerű letörölni ezen a vacakon. Eddig a falat kapartam tőle, hogy vagy háromszor megkérdezi, a masina, hogy egészen tutibiztos, de tényleg szeretném e törölni az adott cseszettszarul sikeredett maszatot, de mostmár áldom azt a kis elővigyázatos mindenit. Ennyi. Csak egy félig beszívott Ville kell hozzá és máris értelmet nyer a Japánok elővigyázatossága.

– Várj már egy kicsit! – nyúlok felé még mindig nevetve, s ha sikerül lefejteni az arcáról a Nikont akkor átnyomom a pöcit automatára, s hagyom, hadd játsszon tovább. – Most próbálkozz! – engedem le a kezem, s villantok rá egy colgatereklám vigyort, de az is nevetésbe fullad. Nem mintha annyira kerülném a feltűnést, de ennyire direktben az objektív másik végére szorulni mégis szokatlan. Olyan ez is, mint a szopás. Nem mindegy, melyik végén vagy...
A vaku úgy a harmadik vagy a negyedik villanásnál égeti ki teljesen a retinámat, s már csak csukott szemmel nevetek és grimaszolok összevissza a masinának amíg Ville meg nem unja a fotózást. Attól nem félek, hogy betelne a kártya, több mint ezer képnek van még hely rajta, ha jól emlékszem, de ha mégis ellőné mind max cserélünk egy üresre. Tartalék az van bőven.

Villantok! És megint! Aztán megint villan az a szar a kezemben, és nem mondom, valahogy keserű örömmel tölt el, hogy nem én dekkolok ott a másik végen. Vagy csak a cigaretta teszi.

- Te dögös vagy.. - dünnyögöm a szállal a számban, de közben figyelek ki ne essen, na meg ezt a próbababát is, ki a fene gondolta hogy pont egy ilyet sodor elém az élet, de miért is ne! - Nagyon is.. - folytatom az előbbieket, megszívom az orromat és mivel levegő is kell, nyelvvel megfordítva a cigimet, a gép mögé engedek egy adag füstöt.

- De kell ide még valami.. - engedem le, és másodikra sikerül is, elnyomom magam a géptől, már a kocsitól mögöttem, csak hogy térdre ereszkedve elérjem a lányt.

- Ezen még.. - nyúlok felé, ha nem akadályoz meg benne és hüvelykujjamat dörzsölve húzom végig az alsó ajkán.
Koncentrálok. Erősen, már ami még megy belőle, de tudom mit akarok. Eltüntetni. Ezt az ijesztő külsőt, mert valami azt súgja.. valami azt, hogy ami mögötte van sokkal jobban tetszene.
Hogy sikerül e elkennem.. a cuccot, vagy hogy egyáltalán hagyja e, az még kiderül. De ha igen.. már nem kapva magam elé a gépet, már egészen más szemmel nézegetem.

- Így már tényleg szép vagy. - nézegetem, a szemei között váltogatva a tekintetem, a felhők közben eltűntek, a hold ezüstösen világítja be a terepet, és hideg van.. elvileg, de én egy percig se érzem.
Na igen.. - sóhajtok nagyot, aztán.. Aztán egy percig se hátrálva meg emelem a gépet, és most már innen, közelről nézegetem.

És VILLANT!
Hogy megnézem e?? Ha mindezt hagyta nekem, biztos vagyok benne, elvégre.. az volt a cél, hogy ne emlékeztessen valakire. Valaki olyanra amire nagyon nem akarok emlékezni...

Vigyorgok csak, mint a vadalma. Ha fényképezni van kedve játsszon csak. Szemeim csukva, s csak az tűnik fel, hogy már nem látom a villanásokat.

– Kössz! – váltok vissza fogkrémreklámból egy átlagosabb vigyorra. Bók lenne? Talán. Nem érdekel milyen sűrűn osztogatja és kiknek, az sem izgat mennyire gondolja komolyan. A dögös amúgy sem jelent túl sokat. – Micsoda? –döntöm kérdőn a fejem, tekintetem a kezén, ahogy felém nyúl. Ötletem sincs mit akar, mit hiányol. Szemeim az arcára siklanak ahogy moccan, ujja a számon és vigyorogva várom meg amíg próbababából bohóccá maszkíroz.

– El tudom képzelni! – nevetek rá, de korántsem rosszallóan. Nem véletlenül találták fel a sminklemosót sem, s ha jól sejtem a rúzsom fele jelen pillanatban az államon feszít, a másik fele pedig Ville ujján. Röviden mocorgok amíg átrendezem magam törökülésbe. A seggem még mindig a homokban, s kb már egy maroknyi lehet a csodás vegasi sivatagból a bugyimban is. Asszem a tüllszoknyát nem épp kempingezéshez találták fel, de ez mostmár szinte teljesen mindegy.

Újabb mosoly a kamerának. Újabb vaku és újabb vakság, de annyi baj legyen. Úgy nézem elücsörgünk még itt egy darabig. Csak tudnám merre hagytuk el a sört.

– A maradék rúzsom már nem zavar? Vagy ez itt? – mutatok a szemem alatt a rajzolt szívecskére még mindig vigyorogva. A kamerára vagy Villre, ha hajlandó leereszteni a cuccost. – Amúgy mi ez a negatív diszkrimináció a sminkemmel szemben? – pillogok rá, s ha ő nem maszatolja tovább az arcom akkor majd megteszem én magam. A szanaszéjjel kent rózsaszínt legalábbis nekilátok letörölgetni az államról, arcomról, amerre sejtem, hogy lehet, de hogy ettől jobb lesz, vagy csak még jobban elmaszálom az arcom? A tapasztalatok alapján inkább az utóbbi.

Tetszik a nevetése... Bejön. Asszem. Mégis fogom a lényeget, mármint hogy most már nem úgy néz ki mint ahogy azok a rühes babák!
Megkeseredik az érzés a nyelvemen.
Mégis helyette villantok és a joint kérlelhetetlen szelleme hamar kiül megint a fejemen.
De aztán leengedem a gépet.

- Nem, az maradhat. - nyomkodom megint összevissza a gépet, és teljesen rákoncentrálok. De aztán sikerül kicsalnom belőle valami fényeset és máris ott az az utolsó kép. - Látod!?? - széles a vigyorom ahogy felé tolom, és tényleg jó lett. Asszem.
De akkor megint kérdez, és ha átveszi, visszaengedem neki a gépet. Csak kirántva a cigit a számból válaszolok.

- Emlékeztettél valakire.. akire nagyon nem akarok emlékezni.. - műmosoly, már megint a fű a vétkes, de az a kibaszott fájdalom végig ott van mögötte. - És ahogy mondtam amúgy is sokkal pofásabb vagy nélküle! - széles a vigyorom és.. hol is?? Valahol otthagytam a sörömet, messze a járgány mellett ezért összeszedem magam és odatápászkodom. Valahogy talprakecmeregve mélyen húzom meg.
És hogy ő micsinál mögöttem?? Fogalmam sincs róla. De ebben a retkes pillanatban rohadtul nem érdekel!

– Megnyugtató. – húzódik mosolyra az arcom, s röviden fel is nevetek. – Ha az egész képem el akarnád maszálni.... – kezdem, de aztán félbemarad. Csak megrázom a fejem. Esélyesen jobban hasonlítanék egy tömegszerencsétlenség áldozatához, mint bohóchoz vagy akár próbababához. Vagy valami japán horrorsztori főszereplőjéhez. Épp csak egy kútból kellene még kimásznom hozzá, hogy tuti legyen az összhatás. Kész kasszasiker!
– Na mutasd! – nyújtom a kezem, de adja önként is a gépet. Ujjam a gombon, ahogy visszanézem az utolsó képet. Elég... érdekes. A rúzs leginkább úgy terül szét a számon, mintha egy ügyetlen, de rendkívül lelkes hároméves próbálkozott volna egy kifestővel. Szép? Elég fura ízlése van, de egye kutya.
– Egészen képnek néz ki. – vigyorgok rá végül ahogy kikapcsolom a masinát. Majd otthon játszom vele, most viszont... – Hm? –szalad ki tömören és nézem, ahogy feltápászkodik és megy.... fene tudja merre. Talán megint hívja a természet.
Rövid bénázás míg én is talpra kecmergek, de nem utána indulok el. Inkább beesek a kocsi hátsó ablakán derékig, ahogy beledobom a táskájába a gépet. Talán mára sikerült kiszórakoznunk magunk vele. Ami viszont -ha lehet- még ennél is fontosabb... könyékig veszek el a táskámban, s kitartóan kotorászok a temérdek vacak között. Ujjaim tapogatva pásztáznak végig minden lomot, de csak nem találom azt a rohadt zacskót. Morranva rántom ki a kezem, s egy rövid mozdulattal szórom ki a vackokat a hátsó ülésre. Talán kellene egy nagyobb táska. Talán. Azt is teletömném.
– Végre! – hangzik diadalittasan, ahogy rámarkolok a babaseggtörlő zacsijára. Visszatápászkodom, ki a kocsiból a zacsival, majd kiveszek belőle egyet, s nekilátok letörölni a rúzst az arcomról. Fontos. A sivatag kellős kibaszott közepén is. Mert csak. És mert a babaseggtörlő lazán kenterbe veri a legtöbb sminklemosót. Három kendő végzi valahol a kalaptartón, mire elfogadhatónak ítélem az eredményt. Rúzs mínusz, és az alapozó nagy részét is levakartam. Elég idiótán néz ki, ha csak az államról szedem le. Maradt a szemfesték és a szívecske. Minimáldizájn.
Levadászok egy újabb üveget. Talán nem kellene, de pont rohadtul nem érdekel. Seggem a kocsinak vetve kortyolok bele, majd leeresztve az üveget lövöm be Ville alakját valahol... annyira talán nem is messze. Utána kellene menni, de valahogy nem érzem magam bébicsősznek.
– Ne kószálj el nagyon! Még a végén eltévedsz és leharapja a farkad egy csörgőkígyó! – kiáltok utána, s fojtottan nevetek fel. Csörgőkígyó? Baromság. A sör biztos nem, de talán... áh, csak két slukk volt! Mégis kuncogok, mint valami idióta. Így jártunk.

Valamit.. motyog.. Mintha kurva távol lenne, de csak a fű szaga visszhangzik a fülemben, én meg egy kiadósat böfögök, miután meghúzom a sörömet.

- Hoppá. - dünnyögöm, de még ez is kurva vicces, kezdi felőrölni az ereimet és hívogat ez az érzés.
Az üveget szorítom. De már alig van benne. Felemelem.. megrázom a sötétben, de alig lötyög a vége, ezért gondolok egyet és eldobom a fenébe. A sivatagban puffan.

Elindulok. Vissza ahol az elszórt fényt sejtem, és meg is van! Ott van! Ott dekkol a kezében az üveggel.

- A kibaszott.. csörgőkígyók.. nem bántják a nagy Deadmant! - üvöltöm el ezt a részletet. - ISTEN VAGYOK! Érted!?? - vigyorgom. - Egy kibaszott nagy.. ISTEN..! - megközelítem, de már vagyhármat látok belőle, viszont rápréselem a testemet. Asszem.
Ott a sör! A kezében.. belövöm, aztán érte nyúlok.. elveszem és megtámolyogva a mozdulatban csak egyet lépek hátra hogy fel ne billenjek, de már csorog is le a torkomon. Az egész.. Egyszerre..

- Ez kifogyott.. - fordítom az üveget, bele, vigyorral a szemeibe, azzal ezt is eldobom. - Bocccs.. - nyomom meg, aztán fordulok, de, sikerül olyan kurva szarul lépnem, hogy a következőben eltaknyolok. Egyenesen a seggemre.

- Bassza meg.. - röhögök mint az atom, elfekszem, nem is érdekel a világ, a kibaszott.. csillagok.... Mi a faszt keresek én itt? A lehető legjobb helyen vagyok..

Látni? Alig. Inkább csak hallom, ahogy földet ér az üveg. Az enyém a kezemben, a számon, majd csattan a kocsin, ahogy visszaeresztem le, magam mellé.

A hangja meglep. Az ereje. Nem mintha nem ismerném. Oooooo nagyon is, mégis.. tetszik, ahogy karcolgat. – Akkor remélem bemutatkoztál mindegyiknek, Pocok. – dünnyögöm, fülig vigyorral. A szemeim követik őt ahogy közeledik. Egyre tisztább, egyre élesebb én meg cseszek elhúzódni a kocsitól, de nem is kell. Szabad kezem automatikusan karol a derekára lazán, röviden, Ville pedig már hátrál is a sör meg.... hogy a picsába került ez hozzá?

– Japp. Nekem is úgy tűnik. – nevetek fel. Egyszerűen csak... nem lehet nem visszavigyorogni rá. Ez az üveg sem tanult meg egy lecke után repülni, ellenben kellemesen csattan valahol... messzebb, Ville pedig.... noss ő is.

– Nyikhaj istenke. – jön a számra de hogy hogy a francba.... mégis buggyan ki a nevetés ahogy lassan lecsúszom a kocsi oldalán, térdeim felhúzva, majd áthajtogatva magam négykézlábazok el a csörgőkígyók réméig. – Innen legalább nem esel tovább. – hajolok az arca fölé és annyira kibaszottul tetszik ez a hülye este! Újabb araszolás, majd hanyatt dobva magam fekszem el a földön, fejem valahol a hasán, ha le nem lök, a lábaim meg felcsapva a kocsi oldalára függőlegesen lóbázva. A pucér seggem farkasszemet néz a járgány alatti sötétséggel és most igazán, de talán eddig is... hideg ez a qrva sivatag éjszaka.

– Hagytál még cigit? – fordul a fejem felé alig emelve. Nincs kedvem moccanni. Jó így, de most.... most mégis ihletésem van ahhoz a vacakhoz.

Jah.. mindegyik ismer.. - valami ilyen dübörög a fejemben, de már kurvára nem jön ki. A sör lebeg a szemem előtt. Meg a csaj.. Meg a cél amit meg kell szereznem, és meg is teszem!
Az utolsó kortyig gurítom le..

Amikor eldőlök, valami kellemes tölt el. Megmondhatatlan és elmagyarázhatatlan, de béke. A csönd... A rohadt néma csönd, és a hang ahogy valamit motoz mellettem. Aztán hirtelen jelenik meg a képe a fejem felett, és..

- Nem.. nem esem.. - dünnyögöm, ahogy a jobb kezem teljesen magától fűződik bele azokba a piros tincsekbe és..
.. ugyanúgy esik vissza amikor elvágódik.
A feje a hasamon.. engem meg nem érdekel, csak a kibaszott csillagok amikor a hangja szűrődik a sötétbe.
Nem szólalok meg. Nem, mert nem kell. Helyette hosszú percek után a kezem kutatni kezd a zsebemben, és kirángat belőle egy dobozt. Lapos.. és már nem is tudom melyik a füves benne és melyik nem, kibaszottul nem érdekel, csak egyet kihúzok.. a számba tömöm, és eldobva a dobozt a gyújtót pöccre bírom. Vagy harmadjára gyújtom meg.

Szalad a nehéz füst.. ki tudja hol áll meg...
Kergetem, de csak szemmel, ahogy nagyot nyelek, és egy újabb köhögéssel áttolom a kis vörösnek.. NEM! PIROSNAK! Azzal elvigyorodok az egészen.

- Ki a faszom gondolta volna hogy ma.. itt kötök ki.. - nyelem a következőt még mindig vigyorral - Itt.. a kibaszott sivatag, kibaszott szélében.. - megszívom az orromat, csak mert jólesett, és egy kiadós sóhajt behúzok.
Kibaszott.. faszszopó.. élet...
Néha béke is van benne.

A keze emelkedik, az ujjai.... kicsit döntöm csak le a fejem, ahogy a hajammal babrál. Csikisen mocorognak a tincsek a nyakamnál én meg... asszem tetszik. Deeeee nem túl hosszan. Dőlök.... mellé, s azzal a lendülettel fordulok is a hátamra, a kispárna pedig... tökéletes.

Valamit motoz, a fejem meg jobbra-balra billen, ahogy fészkelődik. Hagyom fordulni a bordái felé vagy épp le – fülig vigyor a lelkes kuncogás pedig egyre erősödik, pláne mikor a farkával nézek farkasszemet... majd vissza, fel a csillagokra. Nem olyan vészesen sok, de azért akad pár fényesebb pötty.
A gyújtó karistoló hangja próbálkozik, én pedig felé fordulok, s ajkam beharapva várom amíg alkot. Újabb kattanás és még egy mielőtt fellobbanna a láng, majd a csikk végén a parázs én meg nyúlok felé aztán... Hangosan nevetek fel, ahogy újra megrázkódik a fejem alatt.

– Elég aktív egy párna vagy te. – vigyorgom, ahogy elveszem tőle a szálat és tolom is a fogaim közé. Egy mély levegő, a füst meg lassan szűrődik az ajkaim között. Sosem tudtam karikát fújni ebből a szarból, bár.... nem is próbálkoztam vele túl kitartóan. – Kössz. – fordítom felé a fejem a karjaim meg fenn, a magasban, a csillagokkal pacsiznak majd hanyatlanak házra és lógáznak még mindig a levegőben. Megtartja a mocorgó kispárna.

– Nekem mondod? – vigyorgok a pöttyökre, ahogy újabb adag füsttel halványítom őket egy rövid időre. Ki a faszom gondolta volna? Na igen.... ez így elég pontos megfogalmazás.... De nem mondom, hogy nem tetszik a helyzet.

– Ville... – mondom ki hangosan a nevét talán először azóta, hogy bemászott a kocsiba. Felismerni szinte első látásra is sikerült és.. ő sem gondolhatta, hogy egy isten észrevétlenül járhat. Még a sivatag kibaszott közepén sem.
Újabb mocorgás, ahogy fordulok oldalra, felé, de a fejem megmarad ott a bordái alatt. – Énekelsz valamit? – kérdés... kérés, mert..... mert ha nem is ugrálom körbe mint egy tüzelő szuka, de csesszus! Egészen csípem ezt a pasit.

Csak visszaesik a gyújtót tartó kezem. Puffan a sivatag homokján. Hallom én hogy magyaráz.. De érdekel?? Nemteljesen.

Aztán mégis jön valami. Valami belőlem. Legbelülről. Hogy miért?? A faszom tudja, egyszerűen csak elengedem ahogy vele egy kiadós sóhajt is. Ekkor kezd valami matatásba az oldalam mellett.
Nem hat meg. Még mindig nem, de akkor elhangzik a nevem.

- HE? - tök egyszerűen mert egyszerűen így jön. Nem mintha érdekelne, inkább berögzött reakció. A lány meg megint mozog, talán a májam.. JA! Azt küldte telibe, de csak megrezzenek.
Ahogy folytatja viszont ránézek. Nem emelem meg a fejemet, csak onnan, hunyorogva rá, fentről. Ezt most komolyan gondolta??

Matatok. Valahol a cigarettáért a kezében, ami úgy jó, ha fingom sincs merre a keze, vagy a fű, nem nézek irányba csak lóbálom a kezemet, amíg meg nem találom.
Csak ekkor veszem át tőle, húzom a számhoz és beleszívok.

- Mit akarsz. - ez már nem kérdés. Hogy megy e?? A faszom, ennyi fű után akár még azt a kibaszott holdat is leüvöltöm, ezen már kurvára ne múljon. Hátha beleesik a képembe. Ha már ilyen nyugodt ez a kibaszott este, ki ne akarna vonyítani!!!

A sötétben valahova az arca felé pillongok és látom a kezét, a körvonalát, mielőtt megint a hajamban matatna, az arcomban én meg röhögve kapom oldalra a fejem mielőtt kilöki a számból azt a szart. A combomon kössz, épp elég volt mára.

– Várj már kicsit! – tartom csak a fogammal a szálat, s ha mázlija van még a hasára sem hamuzok rá közben. Fél kézzel nyúlok a mancsáért, másikkal fű után némileg több sikerrel és nyomom a kezébe. Teljesen jó. Még a végén megússzúk nyolc napon túl gyógyuló retinakiégetés nélkül az estét!

– Háááát.... egy forró fürdő ellen például nem tiltakoznék lassan. – fut egy vigyor, ahogy visszafordulok felé, s csak nézem, ahogy parázslik a csikk a szájában. Hülye este. – Nemtom. – rántom meg a vállam és egy komplett lejátszási lista pörög le a fejeben. Választhatnék? Talán. – Ami először eszedbe jut. Mi a kedvenced? – gördülök oldalra, hasra, s úgy támaszkodom már erőteljesen a bordáira. Azt a kretén vigyort pedig az Alízos cica is megirigyelhetné. – Igazából mindegy. Csak szeretem a hangod és megittad a söröm. Jössz egyel. – bököm meg a mellkasát, csak hogy érezze a felelősséget és aaaaaaa megingathatatlan logikát!, de...... hogy énekel-e? Tudja retek. Remélem! Király lenne.

Letehénkedve róla támasztom meg a fejem.... támasztanám, ha nem gördülne a rohadék, de hogy én ingatom-e ilyen veszettül vagy a gravitáció játszik valami cseszett játékok? Tudja a faszom. Felkönyökölve, skubizva várom az álomba ringató dallamot vagy az anyázást.... nem vagyok én válogatós. Lábaim az égbe csapva lógáznak a bakancsaim a levegőben, és tutira veszem, hogy már a melleim is full sivatagosak. Qrva homok! Tekintetem mégis Ville arcán feszít, az ajkain ahogy a fű köré forr és.... valahogy nem is furcsa hogy mi a szarért látom most ilyen tisztán amíg......

– Helló. Minden rendben? – hangzik valahol mögülem egy idegesebb tónus, majd egy csapódás....

– Csezd meg Zack! Mondtam, hogy csak hajts tovább! Miattad fogunk... – és csak osztja az a sipító picsa én meg mérsékelt kíváncsisággal fordulok feléjük. A két alak és a kocsi.... honnan a szarból került ide egy kocsi????? Valami kérdőjel feszíthet a képemen vagy épp a fejem fölött, de az a kölyök csak áll és...

– Mi vagy te? Valami irgalmas szamaritánus? Segítsd az eltévedt drogosokat, ha már kiraktál minket, jó? Nina a bátyád tök hülye, remélem tudod! – hisztizik a kislány nekem meg valahogy vigyor fut az arcomra. A kibaszott sivatag milyen zsúfolt lett hirtelen.

Elkapja a kezem. Legalábbis meleg kéz csukódik a csuklóm köré én meg nem ellenkezem mit akar.
Mikor a szál már a kezemben, mélyen húzok bele. Nem mintha még szükségem lenne arra a rózsaszín felhőre, de ne álljunk meg félúton.
Sose állj meg félúton..

De akkor a kis kacsacsőrű újabb dolgot vet fel. Énekelni!?? Mi a faszomra is vágynék jobban drágám, de lökd mi az amit akarsz!
Ahogy pörög a bordáimon, nem mondom hogy nem csiklandoz meg néha. De nem vakarózom, csak dől belőle a szöveg, és ahogy jön a többi, a cigaretta a nyakam alatt a mellkasomra döntve továbbra is figyelem a sok ezernyi csillagot.
De szerettem volna egyszer kihúzni a világűrbe...
És ekkor szívom meg megint a szálamat.

- "Come Josephine in my flying machine.. Going up she goes.." - szaggatom az égnek, megszűnnek a körülmények, minden szétfolyik körülöttem a csillagok lassú táncba kezdenek, én meg... úgy érzem egyben vagyok. Valahogy újra.. és visszavonhatatlanul egyben.
És ekkor törnek be idegen hangok a képbe.

Ezért lecsukom a szemeimet..

» Az utánozhatatlan Cordelia Webb.. és a szegény fiú esete...
» Living Hell
» Welcome to my life... Now please go to hell.
» 'Slaves of Hell'.. bandatagok
» Chaos & Hell - Avagy Káosz a Pokol közepén...

A Slaves of Hell... - egy balul sikerült dedikálás esete

A Slaves of Hell... - egy balul sikerült dedikálás esete

Similar topics

Similar topics