Nyda fáradtan húzza maga után a bőröndjét a szálloda díszes folyosójának szőnyegén. Valahol érzi, hogy jóval előrelátóbbnak kellett volna lennie, de az ember lányát akkor is utolérheti mások mulasztása, ha mindent idejében leszervezett.  

Nagyjából fél éve kapta kézhez a várva-várt meghívót, amely mellett közölték, hogy regisztrálták a részvételét az INVA Bank Modern Üzletvezetés 2015-ben c. konferenciájára.
A dolog csupán két szépséghibával bírt, az első, hogy a Konferencia New Yorkban kerül megrendezésre ebben az évben. Ez azonban csak egy kis gond, hiszen Nyda világéletében vágyott – bár nem ennyire borsos áron – Woody Allen városába, ahova eleddig még nem volt szerencséje eljutni. Azonban a nagyobb probléma, melyet akkor még csak apróbb bosszúságnak vélt, most teljes átkával készül visszaszállni a nő fejére, a levél ugyanis eképpen kezdődött:  

Tisztelt Mr. Devon MacAlistair,    

Regisztráltuk részvételi szándékát…

Hogy a magasságos Istenbe?!
…de nyugalmat erőltetett magára akkor, s vagy egy órányi telefonos utánajárás után kapott egy ígéretet a keleti partiaktól, valamint egy bocsánatkérést, amiért a rendszerbe hibásan került be a neve. Javítják, aggodalomra semmi ok! És erről még e-mail is jött!
S lőn, elérkezett a várva vár nap, s a vára várt meglepetés a szállodába való bejelentkezésnél abban a pillanatban, hogy Nyda átadta az iratokat a recepciós pult túloldalán álló, vele egykorú férfinak.
– Bocsásson meg, hölgyem, de a szobafoglalása Mr. Devon MacAlistair névre szól. 
A nő azonnal kapcsol.
– Az Ön kolléganője, egy bizonyos Ms. Edwards biztosított róla, hogy ebből nem lesz problémám. Ott van a meghívó mellett a kinyomtatott e-mail – mondja Nyda, s igyekszik, hogy hangján kicsit se hallatszódjon az ingerültsége.
Közel nyolc órás repülőút, egy átszállás, másfélórás várakozás (megfagyás) a helyi dugóban és most újra előkerül ez a roppant borzasztó adminisztrációs mulasztás. Amíg Nyda ezt újra átéli, a férfi a számítógépébe merül, s homlokráncolva néz vissza rá, de miután már csak fél óráig van hátra a szolgálatból, nem vitatkozik, átadja a mágneskártyát, miután aláíratja a megfelelő papírokat, s egy hordárt is felajánl a nőnek, aki a szobába segít felvinni a bőröndöt, de ezt Nyda nem veszi igénybe, csak a szoba pontos koordinátáit kérte. Végtére is egyetlen kis bőröndről, valamint egy vállára akasztott laptopról van szó, Nyda pedig elég emancipált ahhoz, hogy ekkora teher mellett ne akarjon borravalót fizetni…
…éppen eleget költött így is erre a Vinnie szavaival élve(?) kis kirándulásra, aminek csak a felét volt hajlandó a cég számlájára elkönyvelni, mint továbbképzési hozzájárulást.
Az ötödiken a szoba elé érve megáll, majd kopog. Semmi mozgás. Nyilván a szobatárs nincs bent… vagy a mosdóban van… A rövid várakozás közben megigazítja a kabátját, amit akár le is vehetne, de nem akarja a kezét lefoglalni, így a ruhadarab marad. A kinti hóesés miatt nem is baj, mert bár a szálloda fűtése kiválóan működik Vegas hősége után a New Yorki február hidege még mindig kísérti kissé. Bár annyira nem, hogy a következő pillanatban ne legyen melege, ezért a mágneskártyát lehúzza, a kódot bepötyögi, s az így kinyíló ajtón át belép a szobába.
Kellemes, tágas, jobb, mint várta, s ennyi pénzért ez a minimum.
Ekkor már látja: a szobában valóban van valaki. A felkapcsolt villany, valamint a másik ágyon hagyott laptopból balgaság volna másra következtetni. Leakasztja a válláról a laptoptáskáját, majd leveszi a kabátját, s mindkettőt a szabadnak vélt ágyra helyezi, majd nekilát kigombolni a kosztümkabátját is, ennél jobban azonban nem vetkőzik neki, mert női szobatárs ide, vagy oda, mégsem volna ildomos egy szál köntösben fogadni, mire előkerül.
– Helló! Odabent van? – lép a vélhetően fürdőszobaajtó elé, ahova bekopog, de nem nyit be. Majd visszalép a bőröndjéhez ,s előveszi az okostelefonját, hogy írjon egy e-mailt Vincentnek az érkezéséről.